2012. március 25., vasárnap

Három hagymaleves

Már nagyon várjuk az első friss tavaszi zöldségeket, de addig is használjuk fel azokat, amit a pincében és a kamrában találunk.
Ilyen a hagyma. Szerencsére ehhez szinte egész évben hozzájuthatunk valamilyen formában. nagy örömömre,aki nagyon szereti a hagymát.
Most a klasszikus hagymalevesbe tettem még póréhagymát és fokhagymát is. Sőt, amelyik hagyma elkezdett szép, zöld hajtásokat növeszteni, még azokat is belevágtam a levesbe, nehogy kárba vesszen.



Lássuk a receptet!

Hozzávalók:
  • vöröshagyma
  • fokhagyma
  • póréhagyma
  • olaj
  • húsleves alaplé (vagy kocka)
  • tetejére pirítós és sajt

Megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát az olajon. Rádobáljuk a többi hagymát, amit kicsit fonnyasztunk. Aki szereti, ezután felönthetjük fehérborral. Jó aromájú lesz, az alkohol pedig elfő. (Olvastam egy barnasörös verziót is, szerintem az is jó lehet!)
Ezután felöntjük húslevessel. A kész levest tányérokba kiszedjük,majd a tetejére rakunk egy-egy szelet pirítóst. Erre a pirítósra ráolvaszthatunk pl. egy kellemes aromájú kecskegomolyát.
Jelen esetben a mozzarellát tettem rá, mert épp ez volt itthon. Csak a díszítés kedvéért a sajtra tettem egy csipet metélőhagymát, amit nagy meglepetésemre megtaláltam a kertben.

Jó étvágyat kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése