2012. május 31., csütörtök

Saláta és spenót ötletek


A levelezőlistáról származnak ezek az receptek Ilonától és Anditól.

Fejes saláta:
Klasszikus  salátaként, és főzelékként tudjuk fogyasztani, de bármilyen salátába beleszaggathatunk belőle sajttal, magokkal, hidegen sajtolt olajokkal. Ne áztassátok, csak öblítsétek, és kézzel tépkedjétek.  Egyetek belőle sokat, mert gazdag vitaminforrás.

Télire félkész főzelékként tudjátok eltenni, mint a spenótot, vagy a sóskát, vagy az alábbi módon:
A gondosan megmosott, megtisztított, frissen szedett salátafejeket lecsorgatjuk, üvegekbe tesszük, és felöntjük annyi ecetes sós vízzel, hogy jól ellepje. Jó erősen lekötjük, és addig gőzöljük, amíg az üvegekben a víz gyöngyözni kezd.

Spenót: 
Főzelékként ismert leginkább, de belekeverhetjük kenyértésztába dagasztás közben, készíthetünk belőle spenótos kelt csigákat (itt lenne az ideje egy kenyérsütésnek :)), de pizza tetejére is tehetjük

Télire: picit megpárolva lefagyaszthatjuk, vagy megtisztítjuk, több, váltott vízben átmossuk a spenótot, és forrásban levő sós vízbe téve, öt percig főzzük. Szűrőkanálba öntjük, hideg vízzel leöblítjük, majd friss, sóval, szódabikarbónával ízesített vízben puhára főzzük. Leszűrve üvegekbe rakjuk, jól lenyomkodjuk, és csak annyi levet öntünk rá, hogy ellepje. Lekötve, nedves gőzben 10 percig főzzük. Télen tejes rántással vagy besamellel főzeléket készíthetünk belőle.



Paradicsomos spenót leves:

1 kis fej hagymát
1 cikk foghagymával kevés olívaolajon megdinszteltem, amikor megpuhult
750 ml olasz paradicsomlevet (recept szerint helyette lehet 2 hámozott pari konzerv vagy friss paradicsom héja nélkül) öntöttem rá,
sóval, borssal, oregánóval ízesítettem.

Közben
2 zöldségleves kockából 1 l levest főztem, ezt hozzáöntöttem a paradicsomos alaphoz. Mivel nem kaptam darabos konzervet, vettem 3 plöttyedt parit, azokat lehéjaztam, és kockára vágva a levesbe főztem.
Amikor puha a paradicsom, - recept szerint rizstésztát - apró kagyló tésztát tettem bele, de túl sokat... vigyázz vele, mert nagyon megdagad.
Végül a lényeg: utolsó mozzanatként 2 nagy marok megtisztított friss spenót levelet tettem benne, ezzel épp hogy felforrt, és kész.

Lehet hozzá házi bazsalikom pestót csinált hozzá, és még azzal megcsurgatta, de nekem nem is volt, meg nem is szeretem a nagyon olajos kajákat, úgyhogy alternatívaként tettem még a levesbe bazsalikomot.

2012. május 3., csütörtök

1. ÖkoKör találkozó 2012.04.25

2012.04.26-án volt az első ÖkoKör találkozó a Holdam udvarban. Akik ott voltak: Bunda Dávid és Hubay Dóra, Mede Ilona, Somodi Andi és Attila, Tuczai Rita. Mi (Dóra és Dávid) készültünk az első találkozóra. Egyrészt beszéltünk az ÖkoKörről mint kezdeményezésről , másrészt ízelítőt mutattunk be a Környezetbarát ház  Környezetbarát család pályázatunkból.

ÖköKör - hivatalosan:
  • http://www.tudatosvasarlo.hu/cikk/konnyed-es-sikeres-eletmodzoldites-okokorokkel
  • Az 5-8 fős Ökokörök 2-3 hónapig járnak össze, ez alatt 9 alkalommal találkoznak.
  • A folyamat során a résztvevők hat kiemelt témát dolgoznak fel (fenntartható pénzhasználat, élelmiszerek, vegyi anyagok, energia, víz és hulladék).
  • Ezekhez kapcsolódóan egyszerű, életmódjukba beépíthető vállalásokat tesznek, amelyekkel már heti szinten is látványos eredményeket érnek el.
  • A résztvevők a program elején és a végén is megmérik az életmódjuk legfontosabb jellemzőit  számszerűsíthetővé és ténylegesen láthatóvá válnak a változások

ÖköKör – csináld magad, ahogy mi szeretnénk:
  • Létszám: aki itt van
  • Rendszeresség: havi 1-2 alkalom
  • Általunk választott témák
  • Témákra előre készülni
  • Életmód jellemzők követése
  • Találkozók között tapasztalatok megosztása: email, blog

A bemutatott előadás elérhető itt: 1. ÖköKör találkozó

A beszélgetés a bemutató mentén kötetlenül folyt, a jövőben érintendő témákról, saját praktikáról.

Javasolt jövőbeni témák:
  • Ház
  • Szappan foglalkozás
  • Textilek
  • Termék tapasztalatok megosztása
  • Erdei gyümölcsök, termések megismerése
  • Tej, tejtermék
  • Hulladék feldolgozás az AVE-nél
További ötleteket, témákat és ezekre jelentkezőket is várunk.

Javasolt következő alkalom: 2012.05.24 (csütörtök) 16:30
Téma: Ház
Felelős: Dóra
Ehhez kapcsolódó kérdéseket előre is küldhettek.


Köszönjük mindenkinek aki eljött.


2012. április 1., vasárnap

Medvehagymás lepény

Végre megérkezett a tavasz első ehető növénye!
Ha jól emlékszem tavaly próbáltam ki először a medvehagymakrémleves készítését. Nagyon ízlett!
Egy baj van a medvehagymával, hogy a főleg a Mecsekben terem, nem a környékünkön. Esetleg tud valaki valami közeli lelőhelyet? 
Így hát én is tavaly az egyik áruházban szereztem be, illetve a párom egyik pesti útjáról hozott az egyik zöldségestől. Most is így történt.Azt olvastam a medvehagymáról, hogy Isten azért teremtette, hogy Húsvét előtti méregtelenítésben segítsen. Mindenesetre gyógynövényként is megállja a helyét. Sokféleképpen felhasználható a levele, salátának, levesnek, fűszervajnak, stb.
Sőt még medvehagymafesztivál is van-volt a hétvégén Orfűn!

Én most csináltam egy krémlevest és egy lepényt, olaszul focaccia-t.


A leves elkészítése:
Egy marék levelet felteszünk főni egy lábosban.Hozzáteszünk kockára vágott krumplit és vöröshagymát. Tulajdonképpen én nem is tettem bele fűszereket, mert így is jellegzetes fokhagymás-medvehagymás íze van.Azért kapta a medvehagyma  a medve jelzőt, mert a termését a barnamedvék előszeretettel fogyasszák:).
Amikor megpuhult a krumpli, akkor botturmixszal pürésítjük és tejszínnel dúsítjuk.


Foccacia elkészítése:
Egyszerű pizzatésztát készítünk, amibe belegyúrjuk a darabokra vágott medvehagymát. Kisütjük, és kész.
Jó étvágyat és tisztulást kívánok!


2012. március 25., vasárnap

Limoncello


Sokféleképpen készülhetünk a Húsvétra. A testi-lelki felkészülés mellett gondolhatunk már a locsolkodókra is
Ez a bejegyzés a házi likőrkészítésről szól, méghozzá a citromlikőrről. Most még idejében vagyunk, hogy elkészüljön Húsvétra a vendégváró ital, a Limoncello. Lányok, asszonyok előre!
Én a narancslikőr készítését próbáltam ki karácsonyra, ez látható a feles pohárban.(Már csak ennyi maradt belőle :( ) Most kíváncsian várom a citromlikőrt is.
A narancslikőrt és a citromlikőrt is házi borpárlatba áztattam. A recept tiszta alkoholt ír, de én kihasználom a családi adottságokat, és felhasználom ami van itthon. Kiválasztottam a legsemlegesebb illatú és ízű alkoholt, amit főztünk, úgyhogy szilvapálinkák kizárva!
Szerintem finom lesz, próbáljátok ki ti is!
Hozzávalók:
  • 6 db vastaghéjú citrom
  • 500 ml alkohol
  • 400 ml víz
  • 200 gr cukor
Megmossuk, meghámozzuk a citromokat,és a héjakat beletesszük az alkoholba. A fehér részeket szedjük le a héjról, különben keserű lesz! Legalább két hétig áztatjuk őket. Cukorszirupot főzünk, és ha kihűlt, akkor összeöntjük a leszűrt alkohollal résszel. Jól behűtve kínáljuk!


Három hagymaleves

Már nagyon várjuk az első friss tavaszi zöldségeket, de addig is használjuk fel azokat, amit a pincében és a kamrában találunk.
Ilyen a hagyma. Szerencsére ehhez szinte egész évben hozzájuthatunk valamilyen formában. nagy örömömre,aki nagyon szereti a hagymát.
Most a klasszikus hagymalevesbe tettem még póréhagymát és fokhagymát is. Sőt, amelyik hagyma elkezdett szép, zöld hajtásokat növeszteni, még azokat is belevágtam a levesbe, nehogy kárba vesszen.



Lássuk a receptet!

Hozzávalók:
  • vöröshagyma
  • fokhagyma
  • póréhagyma
  • olaj
  • húsleves alaplé (vagy kocka)
  • tetejére pirítós és sajt

Megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát az olajon. Rádobáljuk a többi hagymát, amit kicsit fonnyasztunk. Aki szereti, ezután felönthetjük fehérborral. Jó aromájú lesz, az alkohol pedig elfő. (Olvastam egy barnasörös verziót is, szerintem az is jó lehet!)
Ezután felöntjük húslevessel. A kész levest tányérokba kiszedjük,majd a tetejére rakunk egy-egy szelet pirítóst. Erre a pirítósra ráolvaszthatunk pl. egy kellemes aromájú kecskegomolyát.
Jelen esetben a mozzarellát tettem rá, mert épp ez volt itthon. Csak a díszítés kedvéért a sajtra tettem egy csipet metélőhagymát, amit nagy meglepetésemre megtaláltam a kertben.

Jó étvágyat kívánok!

2012. március 4., vasárnap

Céklasaláta vagy céklaleves?

Ez egy olyan étel, amit  mindenki úgy eszik, ahogy tetszik. Salátaként, vagy levesként is kitűnő fogás.
Lényeg, hogy a cékla nagyon egészséges, és még pont elég jó állapotban van ahhoz, hogy előszedjük a pincében a homokban tárolt gumókat, és megegyük őket így tél végén. Hallottam már a céklát úgy hívni, hogy ez a magyar aloa vera. A mi családunk is nagyon szereti, sokszor esszük, szerintem nem lehet megunni.

Ehhez a recepthez általában nyersen szoktam a céklát összereszelni és összekeverem a egyéb hozzávalókkal, de pont most olvastam ugyanezt a verziót főzve is.

Hozzávalók:
  • cékla
  • kefír
  • joghurt
  • kapor
  • só, bors
  • tojás

Elkészítés:
Nos akkor a fényképen látható céklaleves a következőképpen készül. Puhára főzzük a céklagumókat a lábosban. Lereszeljük nagy lyukú reszelőn, amikor már kihűlt.
Egy másik edényben elkeverjük a kefirt, joghurtot, fűszereket. Természetesen már csak a kefires massza és a céklareszelék összevegyítése a feladatunk. Aki szereti, kaprot tegyen hozzá. Dúsíthatjuk az étel kemény tojással is.Ugye milyen szép színe lett? 


Jó étvágyat hozzá!